
A T-Com telefonfülkék hirdetési felületeinek értékesítésére kiírt T-Com-pályázatot cégünk, a Mediacontact Kft. nyerte el.
Jól tudjuk, hogy az emberek közérzetét jelentősen befolyásolja a lakókörnyezet, mely az utóbbi években nagy átalakuláson ment keresztül. A városok minden zuga megtelt hol igényesebb, hol szinte a közízlést sértő hirdetésekkel. A hirdetési felületek ízléses rendbe tétele egyrészt elősegíti a hirdetők üzeneteinek eredményesebb célba érését, másrészt a lakókörnyezetet is élhetőbbé, kellemesebbé teszi.
A piros színű, T-Com logós fülkék eddig is a városképek meghatározó elemei voltak. Cégünk saját tervezői - nemzetközi tapasztalatokat, technikai újításokat is alkalmazva - úgy építik át a fülkéket, hogy a későbbiekben mód nyílhasson az adott településhez igazodó design-elemek beépítésére is.
Célunk, hogy a T-Com több mint húszezres telefonfülke állománya az ország kultúrált hirdetési felületévé váljon. A hagyományos megoldások mellett fontos szerepet szánunk a taxiállomás hirdetési eszközökön már látható kreatív forgó elemeknek. A rollup felületek a kreatívok forgatásából adódóan figyelemfelkeltőbb hatásúak.
Reményeink szerint előszeretettel alkalmazzák majd ezt a teljesen újszerű megjelenési lehetőséget a személyes elérést célzó hirdetői irányvonal képviselői. Ezek a könnyen karbantartható felületek ízléses hirdetések hordozói lehetnek, akár az önálló, akár a manapság népszerű komplex, több felületű hirdetések esetén. A telefonfülke műszaki adottságaiból adódóan kedvelt hirdetési helye lehet a dinamikus, modern hirdetői trendet követő reklámozóknak.
A T-Com telefonfülkék hirdetéshordozóinak pontos technikai paraméterei és a rendelkezésre álló helyszínek listája hamarosan felkerül honlapunkra! Addig is munkatársaink állnak szíves rendelkezésére.